Hírek
A Fornetti Moszkvában

A Fornetti két kiállításon is bemutatkozott Moszkvában.

Az első kiállítás, a Buy Brand 2010 szeptember 21-23-ig tartott. Ez egy Franchise kiállítás volt rengeteg érdeklődővel. A Fornettit döntően az egy-két boltos kiskereskedők keresték meg, de partnerséget ajánlott a piac egyik meghatározó vállalata is, amely Moszkva egyik legnagyobb street food cége. Ők azóta már többször jártak Palásti úrnál személyes megbeszélésen és szeretnének szerződést kötni.

A második egy pékipari kiállítás volt október 12-16 között. Itt elsősorban szakmabeli érdeklődők voltak jelen. Az embereknek egyaránt tetszett termékeink íze és megjelenése. Egy régi új érdeklődő ismételten felvette a kapcsolatot a cégünkkel és szeretne együttműködni velünk. Azóta volt már Kecskeméten és Palásti József tulajdonos úr is meglátogatta Moszkvában. Rajta kívül komoly érdeklődők voltak még Kazahsztánból, akik szintén látogatást tettek Kecskeméten.

A kiállítások óta rengeteg érdeklődőlevél érkezett a referenshez, Georgij Papasvili kollégánkhoz és a kecskeméti Franchise Központba is. Többen megtekintették az ukrajnai gyárat is, ami bizonyítja a kiállítás sikerét és reményeink szerint hamarosan meghozza az eredményeket.

  
Napról napra közel 1 millió ember fogyasztja a Fornetti termékeket. A fogyasztóink igényeihez igazodva a kínálat folyamatos megújítására helyezzük a hangsúlyt.
A Fornetti franchise rendszere lehetővé teszi, hogy Ön kis befektetéssel, kockázatmentesen bővíthesse meglévő üzletének kínálatát, vagy indíthasson egy új, jövedelmező vállalkozást.
A Fornetti 2004-ben alapította a Szívbeteg Gyermekekért Alapítványt, mely nonprofit szervezet több formában támogatja a betegek gyógyulását.